A toxikus kapcsolat egy olyan viszony, amelynek sokszor jobb minél hamarabb véget vetni, vagy változtatni azon. Mit érdemes tudni a mérgező viszonyról – hogyan jön létre, mik a jellemzői, mit érdemes kezdeni vele? Íme, párkapcsolatokkal kapcsolatos blogunk legújabb írása következik – a következőekben bemutatjuk ezen kapcsolati típus 20 félreismerhetetlen jelét, a cikk végén pedig kitérünk arra, hogy mit lehet tenni ilyen esetben.
Íme, lássuk, hogy mi az a 20 szempont, ami alapján szinte biztosra vehető, hogy ezzel a kapcsolati típussal állunk szemben. Fontos megérteni, hogy ezek nem mindegyike jelenik meg mindig egy ilyen viszonyban, de ha a nagy részük már igaz rá, akkor jó eséllyel toxikus kapcsolatban rekedtünk.
Ismerős az az érzés, amikor csak a folyamatos kritizálás érkezik a másik féltől – Te pedig már azt sem tudod, hogy mit válaszolj neki? Sokszor nem is igazán érted meg, hogy mivel vannak problémái, és nem vagy tisztában azzal, hogy pontosan mit vár ettől a folyamatos magatartási formától.
Alapból vitás az életetek – másról sem szólnak a közös együttléteitek, mint a veszekedésről, és arról, hogy soha semmiben nem tudtok egyetérteni, a legapróbb dolgoktól a legkomplexebbekig egyaránt? Sokszor fajulnak el ezek a beszélgetések, akár nyomós, igazi ok nélkül?
Már úgy érzed, hogy nincs érdemi kommunikáció közöttetek, csak az elbeszélés megy, és mindenki a saját magáét mondja? Folyamatosan süket fülekre találnak a meglátásaid, és fordítva is igaz ez? Nagyon nehezen tudtok együttműködni egymással?
„Ennek egész egyszerűen nincs semmi érteme!” - fakadsz ki valamelyik reggel, mert úgy érzed, hogy tényleg semmi értelme nincs már kettőtök kapcsolatának, a legapróbb részletektől kezdve az egészen lényeges aspektusokig? Meg tudnáld nevezni 3 olyan dolgot, ami értelmessé teszi kettőtök életét?
Sokszor lép fel a másik félnél ez a „soha nem elég” effektus? Nem elégedett veled – legyen szó a mindennapi munkádról, teljesítményedről, a szexről, vagy a közös programjaitokról? Ez esetben nagyon jó eséllyel húzódik meg párkapcsolati probléma a háttérben.
Te soha nem veszel ki az egészből – mindig csak a rossz szájíz van a végén? Mindig úgy érzed, hogy csak ő kap, te nem gyarapodsz ettől a közös viszonytól? Nem is érzed úgy, hogy a jövőben ilyen téren változás állna be? Még kísérletet sem tesz arra, hogy mindez megváltozzon?
Már nincsenek közös örömteli pillanatok, mint korábban? A másik fél nem érzi úgy, hogy szeretne veled együtt lenni? Ha eddig minden remek volt, most már soha nincs így – és nincs egy pillanat, aminek igazán örülni tudnál vele? Még a kikapcsolódási élményekre is igaz ez?
Folyamatosan lenéz téged a társad? Ha elérsz valamit, akkor elfelejt téged megdicsérni, elismerni, gratulálni, de a kicsinyes hibáidba folyton beleköt? Úgy érzed magad mellette, mint egy rossz főnök mellett, aki csak az utasításokat adja ki, mindezt sokszor lenéző modorban?
Ok nélkül belenéz a telefonodba, a levelezéseidbe, és folyamatosan gyanakvóvá válik, még akkor is, ha nincs semmilyen igazi oka erre a viselkedésre? Élvezi azt, hogy vádaskodhat veled szemben, még akkor is, ha erre nincs igazi indítéka? Rendszeresen kifejezi ezt megjegyzések formájában is?
Sokszor van olyanra példa, hogy kerülitek egymást, és nem akartok egy térségben, légtérben tartózkodni? Előfordul, hogy úgy érzitek, hogy nem szeretnétek egy közösséget vállalni valamiben – még akkor is, ha akár fontos döntésekről van szó? Nem szeretitek egymás társaságát?
Már úgy érzed, hogy a Te boldogságod nem számít neki? Nem érdekli őt, hogy hogy érzed magad, hogy telnek a napjaid, vagy hogy milyen életvitelt folytatsz mellette – csak és kizárólag Ő számít a saját számára? Egy adott élvezeti szokást akkor is fenntart, ha ez téged kifejezetten zavar?
Nagyon sokszor érzed magad túlhajszolva, kimerülve, és gondolod úgy, hogy egyszerűen nincs kiút ebből a mókuskerékből? Ennek az érzelmi kimerültség az oka, és az, hogy a magánéletedben nem kapod meg a szükséges feltöltődést, amit elvárhatnál tőle támogatástként?
Ha el akarsz kezdeni valami újat, akkor mindig megpróbál visszafogni Téged? Minden esetben úgy érzed, hogy ellened van, és hogy nem akarja, hogy valamiben fejlődj és jobb legyél nála? Ha akadályoz Téged, akkor könnyen lehet, hogy szándékosan kontrollál.
Rendszeresen hazudik, nem mond igazat azzal kapcsolatban, hogy mit csinált, kivel találkozott, mibe kezdett bele, és hogy mit tervez a jövőre nézve? Ha rendszeresen hazudik, az a bizalmi viszonyotokat is alááshatja - a közös döntéseitek is nehezebben fognak megszületni.
Adott esetben már Te is hazudsz – egyszerűen nem tudod, hogy hogyan védekezhetnél a vádjaival szemben? Ez esetben könnyen lehet, hogy már Rád is átragadt az általa képviselt viselkedés – jobb lenne kihátrálni az egészből, mielőtt a Te személyiséged is fertőzötté válik!
Már az ismerőseid előtt is kellemetlen dolgokkal kell szembenézni – nem hajlandó megfogni a kezed, bunkó veled mások előtt, az anyósod előtt minősíthetetlenül viselkedik, és ennek különféle megfelelői? Sokszor már-már úgy érzed, hogy égő az egész szituáció?
Folyamatos stresszhatás alatt vagy – mintha egy rossz munkahelyen lennél, a nap 24 órájában? Ez esetben könnyen lehet, hogy a mindennapi életviteledre is rányomja a bélyeget ez a káros kapcsolat, melytől jobb, ha megszabadulsz, ha a változás nem lehetséges.
Sokszor úgy érzed, hogy már az alapvető tiszteletet sem adja meg neked? Amikor csak teheti – nem bánik veled úgy, mint egy érző lénnyel, a szavadba vág, adott esetben nem köszön, és úgy kezel téged, mint egy rongydarabot? Milyen formában jelenik ez meg?
Ebben a kapcsolatban csupán a régi szép emlékek tartják a lelket? Már nincs semmi más, ami igazán értékes lenne benne- csak a múlt? A jövőben is úgy érzed, hogy a régi szép emlékeken kívül nem marad majd számodra más? Csak a múlton való merengés feltöltő számodra?
Már úgy érzed, hogy nem akarsz többé az igényeidről beszélni neki? Vannak elvárásaik, és olyan dolgok, amiket alapvetően fontosnak tartanál – de nem is akarsz vele beszélni ezekről, mert tudod, hogy semmi értelme - nem fog Téged meghallgatni, és segíteni?
Nagyon sokan élnek manapság ilyen viszonyban. Ez esetben fontos, hogy minél hamarabb lépjünk valamit, hiszen az ilyen párkapcsolat a mindennapi életvitelünkre is nagyon súlyos kihatással lehet, ahogy a mentális egészségügyi állapotunkra is. Egy kifejezetten hosszú időn keresztül elhúzódó rossz viszony esetén akár maradandó érzelmi traumákkal is számolhatunk.
Két kifejezetten jó megoldás létezik. Az egyik, hogy megpróbálsz szembeszállni a bántalmazó féllel. Add egyértelmű tudtára, hogy ez meg ez fog történni, amennyiben nem fog változtatni a viselkedésén, és kissé nyomatékosan fejtsd ki számára, hogy megköveteled a Téged megillető bánásmódot.
A másik, hogy egyszerűen kilépsz a kapcsolatból. Nem vagy köteles egy olyan emberrel élni, aki nem szeret és tisztel Téged, sokan egyszerűen így vetnek véget a számukra terrort jelentő viszonynak.
Jogosan merül fel a kérdés - hogy vajon érdemes lehet-e terapeuta személyhez fordulni, amennyiben toxikus kapcsolatban, bántalmazó viszonyban élünk? A válasz az, hogy mindenképp - sokszor nagyon nagy segítséget tud nekünk nyújtani egy ilyen személy abban, hogy útmutatást nyújtson a számunkra, valamint, hogy segítsen feldolgozni a minket ért traumákat.
"A párkapcsolatunk új szintre lépett. Nincs több veszekedés, végre értjük egymást nap mint nap!"
Zsófi – Feleségek Klubja"Végre megértettem, mit is jelent valójában kommunikálni. Mostmár tudom, hogy sok ilyen év elé nézünk!"
Dávid – Fiatal Pároknak"Közel 4 éve nem találtam magamnak párt. A Társtaláló Mesterkurzus 4 hónap alatt segített ebben nekem!"
Anna – Társtaláló MesterkurzusTöltsd ki az alábbi mezőket, és hamarosan küljük a videókat a kapcsolaterősítő ingyenes online tanfolyamhoz!
Töltsd ki az alábbi mezőket, és hamarosan küljük a videókat a kapcsolaterősítő ingyenes online tanfolyamhoz!