A szerelem igazán különleges érzés. Mindnyájan voltunk már szerelmesek, tudjuk, hogy milyen remek, vagy szívszorító tud lenni - de mit takar igazából ez a fogalom, milyen fajtái vannak? Milyen biológiai és pszichológiai magyarázat rejlik mögötte? Íme, a teljeskörű válasz és összefoglaló - minden, amit a témában érdemes tudni egy az egyben, egy helyen!
A SZERELEM TÍPUSAIKIFEJEZÉSESZEX ÉS SZERELEMSZERELMES IDÉZETEKTÚLLENDÜLNI - ÍGY!FELÉLESZTENI - ÍGY!
A szerelem nem más, mint olyan erős vonzódás, mely testi, lelki, valamint érzelmi összetevővel is bír. A mindennapokban az adott személy iránti vágyakozásban, a hozzá történő ragaszkodásban és az érte való feltétlen odaadásban mutatkozik meg. Bizonyos szakirodalmak szerint létezik olyan szerelem is, amely csupán lelki eredetű, azonban a hétköznapi értelemben véve mindig kíséri testi vonzódás. A szerelembe esett egyén képes elvakult cselekedetekre, megindokolatlan tettek végrehajtására. Az eszményítés, odaadás, vágyakozás egyaránt megjelenik benne. Mindig három része van: az intimitás, elköteleződés, szenvedély. Az intimitás jellemzi azt, hogy mennyire vagyok képes előtte kitárulkozni, Az elköteleződés, hogy mellette maradok minden helyzetben, a szenvedély pedig, hogy vonzódom a partneremhez fizikailag is.
A szerelemnek természetesen többféle típusa is létezik - mégis melyek ezek? Mi melyiket éljük át éppen, vagy melyiket éltük át korábban? A válasz következik - olvasd el ezek jellemzőit, és gondold át részletesen, hogy rád melyik jellemző ezek közül.
1. Eros (szexuális szenvedély). A szerelem és vágy görög istenéről, Eroszról kapta nevét, az érzés tüzes, intenzív formája, mely rendkívül erős hatást fejt ki az érző személyre. Az emberek ilyenkor elengedik a határaikat, és rendkívül mélyen belekeverednek érzelmileg az átélésbe. Általában 6 hónaptól 2 évig tart az időtartama.
2. Philia (mély barátság). Az elmével függ össze, nehéz időket megélt emberek közötti barátságot is nevezünk így. A görög filozófustól, Platóntól származik a gondolat, a plátói szerelem megtestesülése.
3. Ludus (játékos szerelem). Játékosság és ragaszkodás is jellemzi, izgalmat és szeretet fejez ki az esetek többségében. Általában a "szerelem első látásra" feeling és alkalom visszatükrözése.
4. Agape (szeretet mindenkinek). Lehetséges, hogy iskolában hallottad ezt a fogalmat - a mások iránti önzetlen, feltétlen szeretetre, valamint az Isten és az emberek közötti szeretetre utal.
5. Pragma (régi szerelem). A hosszantartó szerelmek igazi típusa. Hosszú időn keresztül érzel valaki iránt különleges érzéseket? Akkor jó eséllyel Pragma-val találkoztál. Gyakran türelmet és toleranciát igényel.
6. Philautia (önszeretet). Az ókori görögök idejéből származik a kifejezés, Fontos megjegyezni, hogy ez önmagában véve nem káros - mindenkinek szeretnie kell saját magát, negatív típusa, mikor ez túlzásba megy.
7. Storge (családi szerelem). A családtagok közötti szerelemre utal - ezért inkább nevezhető a szeretet egyik fajtájának. Ahogyan a szülők éreznek a gyerekek és unokák iránt, valamint viszont és fordítva.
8. Mánia (rögeszmés szerelem). Általában megszállottság vagy féltékenység jellemzi. Gyakran jár együtt valamiféle társfüggőséggel, amely már káros az emberi kapcsolatokra és pszichére.
Az érzésnek biológiai és pszichológiai vonatkozása is van. Ezekkel is érdemes tisztában lenni, hiszen így fogjuk megérteni igazán, hogy pontosan mi történik körülöttünk, valamint, hogy a másik miért úgy gondolkodik, ahogy.
A biológusok úgy vélik, hogy a szerelemnek egész egyszerűen genetikai magyarázata van - a szerelembe eső párnak mindig is szüksége volt arra, hogy legalább egy adott időn keresztül együtt maradjon, hogy a közös utódok számára biztosítani tudják a megfelelő szükségleteket a kezdeti nehéz időkben. A szenvedélyes szerelem ennek megfelelően egy idő után alábbhagy a genetikusok szerint, de sokszor kitartunk benne, hiszen ez ad az embernek egyfajta biztonságtudatot - ehhez szükségesek olyan tulajdonságok, mint a koncentráció, önfegyelem és türelem. A párkapcsolatok életében természetes a hullámszerűség - ennek köszönhetően a nehéz helyzetekben derül ki igazán, hogy a pár tagjai hogyan gondolkodnak. A szerelem minden kultúrában lejátszódó jelenség, tehát, nem lehet tisztán hagyomány eredetű.
A legújabb neurobiológiai kutatások szerint a szerelem fizikai változásokat okoz elő a testünkben - melyek, többek közt az alábbiak:
A szerelem hatására az önképünk és a másik személyről alkotott képünk is megváltozik. A pszichológusok az alábbiakat állítják:
Ki lehet fejezni, valamint be lehet vallani rosszul és jól is - íme, a legjobb praktikák egy helyen!
1. Légy nagylelkű, ha adni kellene. Legyen szó nyaralásról, ruháról, vagy szépségtárgyakról - mindig légy nagylelkű, és adj a másiknak kérés nélkül úgy, ahogy nem adnál akárkinek. Ez a kifejezés egyik legelemibb módja.
2. Bízz a másikban feltétlenül. Mutasd ki a feltétlen bizalmadat a másik irányába. Ne leskelődj utána, ne féltékenykedj, vagy kezdj el nyomozni az ismersei körében - különösen akkor, ha nincs erre nyomós okod.
3. Beszélj ítélkezés nélkül. Ne legyél ítélkező a másikkal szemben. Ha valamit másképp gondol vagy lát - feltéve, hogy nem kifejezetten fajsúlyos dologról lenne szó - azt próbáld meg egyszerűen, bírálatok nélkül elfogadni.
4. Hallgasd végig a másikat. Ne vágj a szavába - csak hallgasd meg őt, és a mondanivalóját, mondandóját. Utána reagálj erre, és lehetőleg úgy, hogy ne sértsd meg a másikat azzal, amit mondasz, és ahogyan teszed.
5. Bocsáss meg minden esetben. Mindig próbáld meg megbocsátani az ellened elkövetett hibáit - hiszen te is szoktál rossz döntéseket hozni és véteni. A megbocsátás egy rendkívül fontos eleme az emberi létnek a kapcsolatokon belül.
A férfiakat a félrelépés puszta ténye sokkal jobban kiakasztja, a nőket pedig az, ha a félrelépő férfi lelki okokból tette azt, amit. A nők az érzelmi megcsalás fogalmát sokkal jobban képesek elhatárolni a pusztán fizikai együttléttől - véleményük szerint már az is félrelépésnek számít, ha valaki érzelmi kavalkádba kezd egy harmadik féllel, míg a férfiak ezt sokkal kevésbé tekintik hűtlenségnek. Ez a fajta megközelítés számos biológus szerint ugyanúgy az emberi genetikára vezethető vissza - a nőknek mindig is szükségük volt egy gondoskodó férfira, aki megvédi őket és a családot, valamint élelmet biztosít számukra.
Nagyon sokszor figyelhető meg párkapcsolatok vizsgálatakor, hogy az emberek rendre ugyanabba a típusba esnek bele. Valaki folyton bunkó emberekbe, függőkbe, bántalmazó személyekbe szeret bele, vagy olyanokba, akik teljesen normálisak - mi ennek az oka? Mikor találkozol egy tipikus személlyel a saját mintádból, akkor úgy érzed, mintha már 1000 éve ismernéd őt. Valószínűleg azért, mert ez az érzésvilág ismerős a gyerekkorodból, vagy korábbi életedből. Ez az ismertség persze nem feltétlenül pozitív mindig: lehet akár erőszakosság, gunyorosság, lekezelés is. Az, hogy miért vonzódunk mégis ehhez, viszonylag egyszerű meggondolásból ered: mert ez az ismerős számunkra, és az ember ösztönösen az ismert mintákhoz ragaszkodik tudattalanul.
Amikor szerelmessé válunk, akkor sokan szoktak szerelmes idézeteket is olvasni, hiszen ezek rendkívül jó érzelmi inspirációt nyújthatnak a mindennapok során. Mik a legjobb szerelmi idézetek? A lista rendkívül hosszú lehetne - össze is írtunk korábbi cikkünkben 100 szerelmes idézetet, jelen cikkünkben csupán 10-et mutatnánk be.
1. Nem számít, mennyi ideje van együtt az ember valakivel. Ha szerelmes belé, egyszerűen ugyanolyan izgatott minden egyes nap, mint a legelsőn.
-Kollár Betti
2. Halálosan szeretni annyit jelent, tárgyilagosan és hivatalosan, mint valaki után dögleni. Komolyan szeretni azt jelenti, hogy valaki után már nem döglünk, és mégis nagyon elengedhetetlen kis majommá válik az életünkben.
-Rejtő Jenő
3. Nagy a szerelem hatalma! Erőt ad, buzdít, lelkesít, míg boldogít isteni érzete!
-Rudnyánszky Gyula
4. A halál hasonlatos a szerelemhez: aki keresi, azt elkerüli, aki menekül előle, azt megtalálja.
-Allen Newman
5. Az élet szerelem nélkül olyan, mint egy francia ember bor vagy egy emberi lény oxigén nélkül.
-Lucinda Riley
6. Férfi és nő minden új szerelemben – ha igazi szerelem – megújul.
-Lakatos László
7. A szerelem igen kancsal valami, és olyan irányba szokott pislogni a szerelmes ember is, ahová még a kőszent is elcsavarná a nyakát.
-Rideg Sándor
8. Aki szerelmes, legyen merész, különben furcsa meglepetések érik.
-Stendhal
9. A szerelem több, mint amit egy királyné remélhet, de a legkevesebb, amit egy nő tehet.
-Claire North
10. Nyugodtan szerelembe eshetsz: valaki majd elkap.
-Ali Hazelwood
Amikor elkezdesz érezni valamit a másik iránt, akkor előbb-utóbb szerelmet kell vallanod neki. Az egyik legnagyobb hiba, ha meg sem próbálod - akkor sokkal kisebb az esélye annak, hogy ez az érzelemvilág ki fog teljesedni, hiszen lehet, hogy a másik fél nem is tud róla, de hajlandó lenne dolgozni a kapcsolatotokon, másrészt azért, mert lehet, hogy ő is így érez, csak nem hajlandó kezdeményezni. Íme, 15 tipp - hogy hogyan vallj szerelmet a másik félnek.
1. Írj szerelmes levelet. Sokszor könnyebb írásban kifejezni az érzelmeket. Írj egy rövid, pár bekezdésből álló levelet, amelyben kifejted, hogy mit érzel iránta, és magyarázd meg, hogy miért szereted őt. Akár személyesen is átadhatod neki, hogy ott hagyhatod valahol, ahol megtalálja.
2. Legyél kreatív. Ne legyél szimpla! Legyen emlékezetes a szerelmi vallomás, ne csak a lánykérés legyen az. Próbáld meg elengedni a fantáziádat - miben vagy jó? Csinálhatsz egy egyedi műalkotást, vagy akár dalt, videót is, amely az érzéseidról szól.
3. Hívd el őket randira. Néha a legjobb módszer az, hogy elhívod őket egy randira, és megmondod, hogy szeretnéd őt egy picit jobban megismerni. Ezzel világossá teheted számukra azt, hogy mit érzel.
4. Legyél egyenes. Ha jól érzed magad, akkor egyszerűen legyél őszinte, és mondd el a szerelmednek, hogy mit érzel iránta. Legyél közvetlen és nyitott - ennyi az egész!
5. Tervezd meg előre. Az egész vallmost, sőt, az egész estét tervezd meg előre, akár pillanatról pillanatra, minden bekövetkező verzióra legyen egy megfelelő lépésed. Ha előre gondolkodsz, sokkal kisebb eséllyel fogsz kellemetlenségekbe ütközni.
6. Keresd a pillantását. Mindig nézz rá a nagy pillanatban, amikor szeretnéd vele megosztani az érzéseidet.
7. Válassz romantikus környezetet. Ne egy kukákkal teli parkban vallj neki, hanem egy olyan helyen, ami kifejezetten romantikusnak számít: lehet egy étterem, színházi est, szép kert, vadaspark, vagy valamilyen más helyiség, közeg. Ezt ugyanúgy érdemes a lánykéréskor is alkalmazni.
8. Várd ki a megfelelő pillanatot. Ne kapkodd el! Amikor éppen valami zaj van, zavaró tényező, vagy úgy érzed, hogy még nem sikerült kifújni magatokat a napi teendők után, várj egy picit. Adott esetben, ha nagyon nem érzed úgy az adott napot valamelyikőtök részéről, érdemes lehet máskor megpróbálni.
9. Csókold meg. Ne teljen el úgy szerelmes vallomás, hogy azt nem követi egy finom csók, ha az érzelmek viszonzásra találnak. Ezzel csak megerősíted a romantikus köteléket.
10. Legyél biztos abban, hogy kettesben vagytok. A nyilvános vallomás egészen drámaira sikerülhet, más illetéktelen emberek is hallják a produkciót. Mindig győződj meg arról, hogy pár méteres környezetben nincs senki más rajtatok kívül.
11. Mondd azt, hogy „szeretlek”. Nem kell ezt túlgondolni, és különleges, egyéb extrém dolgokat belevinni. Ha egyszerűen megosztod vele az érzéseidet, és nem ragozod túl, akkor kevesebb hibalehetőséget hagysz az egésznek.
12. Gondold át a kapcsolatotokat. Talán több időt töltötök el együtt, és sokszor fordultok meg ugyanazon a helyen. De azért tedd fel magadnak a kérdést: ő egészen biztos, hogy így érez irántad? Milyen következménye lenne a környezetedre, munkádra, szociális kapcsolatodra nézve, ha nemet mondana neked? Adta tényleg reális jelét annak, hogy szeret téged?
13. Legyenek tiszták az indítékaid. Ne vallj szerelmet a másik félnek, ha úgy gondolod, hogy nem igaz szívből szereted, vagy inkább valamilyen különös érdekből. Nem lesz hosszú távon boldog és egészséges a kapcsolatotok, ha nem érzed magad igazán jól vele.
14. Győződj meg arról, hogy komolyan gondolod. Ha még nem voltál szerelmes, akkor nehezebb lesz megérteni a kifejezés jelentését. De mindenképp vedd figyelembe ezt a kérdést is: akarod ezt a szerelmet, vagy sem? El tudnád képzelni kettőtök jövőjét együtt, vagy sem?
15. Hagyj neki időt. Ha elmondtad az érzéseidet, akkor hagyj időt neki arra, hogy fel tudja dolgozni azt, amit mondtál. Ne sürgesd őt - ez az ő pillanata, a tied akkor következik majd, amikor reagálnod kell a reakciójára.
Amikor valaki szerelmi krízissel találja szembe magát, számtalan módszer van arra, hogy ezeken túl tudjunk lendülni valamiféle módon. Mik ezek a lehetséges praktikák? A lista korántsem teljes - íme, néhány tipp, melyek hatalmas segítséget nyújthatnak nekünk a nehéz időszakban.
1. Kezdjünk el újra ismerkedni. Ha új kapcsolatba lépünk, akkor a régi szerelmi csalódásunkon sokkal hamarabb túl fogunk tudni lendülni. Kezdjünk el újra randikra járni, a közösségi média, valamint személyes kapcsolataink által nyújtott lehetőséget kihasználni.
2. Kezdjünk el teljesen új dolgokat csinálni. Az új tevékenység által nyújtott érdekesség sokat fog segíteni nekünk abban, hogy másra tudjunk gondolni, semmint az érzelmi csalódásunkra. Ha kell, akkor sportoljunk, járjunk el valamilyen új közösségbe, vagy próbáljunk ki valamilyen intellektuális tevékenységet.
3. Rendezzük a viszonyunkat. A régi szerelem elengedésének egyik fő kulcsa, hogy ha van valami elrendezni valónk, akkor beszéljük meg ezt figyelmesen a másikkal, 1-2 alkalmat rászánva erre. Sokszor nagyon jó mentális felszabadulás fogja követni ezen alkalmakat.
4. Kérjünk érzelmi támogatást. A barátaink, ismerőseink érzelmi támaszt fognak nyújtani nekünk, ha megkérjük rá őket. Sokkal könnyebb lesz túllépni mindenen, ha néha lehetőséget adunk magunknak, hogy kibeszéljük az érzéseinket mások előtt - akikben megbízunk.
5. Ne ragadjunk a múltban. Ne akarjunk folyamatosan a múlton rágódni, és azon aggódni. Lépjünk túl - koncentráljunk a jövőre, és az előttünk álló események sorozatára. Legyünk optimisták, higgyünk abban, hogy egyszer minden jobbra fordul majd, és ne csüggedjünk el.
Amikor valaki szerelmessé válik, akkor van egy mód, ami tökéletes lehetőséget nyújt az érzelmek kimutatására: ez pedig nem más, mint a csók. Íme, bemutatunk néhány olyan tippet, melyek abban nyújthatnak maximális segítséget, hogy a legjobb csókolókká váljunk.
1. Közelíts lassan. Kezdd lassú mozgással, és finoman. Legyen meg az a gyengédség és intimitás az egészben, amit mindenki elvárna ebben a romantikus pillanatban. Ne legyen túl lagymatag, sem pedig túl agresszív - a kettő közötti finomhangoltságot kell megtalálni.
2. Öleld át finoman. Egy finom ölelés nagyon sokat dobhat a pillanaton, ezzel még inkább meghitté és intimmé tudod varázsolni az egészet.
3. Nézz a másik szemébe. Keresd a másik pillantását, tekintetét. Amikor rápillantasz, akkor legyen benned energia, meghittség, és érzelmesség egyszerre. A szemkontaktus ráadásul magabiztosságot sugároz - ez mindkét fél számára vonzó.
4. Add át magadat a pillanatnak. Abban a pillanatban ne koncentrálj másra, csak és kizárólag arra az érzelemvilágra gondolj, amit a csók érzése képes nyújtani, és a másikra, iránta érzett szerelmedre, szeretetedre.
5. Ügyelj a higéniára. Legyen meg a megfelelő szájtisztaság - nem kell mindig fogat mosni, de előtte egy öblítés azért talán nem árthat. Kifejezetten evés után követlenül soha nem érdemes csókolózni, pláne, ha magyaros ételeket ettünk.
Talán már egy ideje azon rágódsz, hogy a kapcsolatotok nem úgy alakul, ahogy annak lennie kellene. Nincs meg az az égő tűz és láng, aminek ott kellene lennie - ilyenkor mit lehet tenni mégis? Fontos tisztában lenni azzal, hogy a szerelmi érzések egy idő után természetesen alábbhagynak, minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, viszont mindig tehetünk azért, hogy a szerelmi tűz újra feléledjen. Íme, néhány kihagyhatatlan tipp - ami a segítségünkre lehet:
1. Menjetek el újra együtt randizni. Ne csak a párkapcsolat kezdeti fáziásában fókuszáljatok arra, hogy randi randit kövessen. Egy idő után, a kezdeti szerelmi stádium végén már kevesebb ilyen együttlétre kerül majd sor - viszont, mindig érdemes erre közösen időt szánni.
2. Töltsetek el egymással egy wellness-hétvégét. Menjetek el együtt valahová kettesben, ami csak Rólatok fog szólni, senki másról. Ilyenkor ne foglalkozzatok munkával, csak a kikapcsolódás és együtt töltött idő legyen a mérvadó. A gyerekeket rakjátok le a nagyszülőknél.
3. Lepd meg a párod valamivel. Vegyél neki valamit, egy vásárban, vagy bármilyen boltban. Mi az, amit igazán szeret, ami igazán érdekli őt? Milyen ajándékoknak örült a korábbiak során? Az anyagi lehetőségeidhez mérten adj neki valamit.
4. A közös kommunikációra fókuszáljatok. Ha rosszul kommmunikáltok egymással, és elbeszéltek egymás mellett, akkor könnyen lehet, hogy a már meglővő szerelmi érzések is oda lesznek egy idő után.
5. Gyakoroljátok a hálát. Ha rendszeresen hálálkodtok egymásnak, akkor sokkal jobban fogjátok érezni magatokat egymás társaságában és közösségében. A hála kimutatása a pszichés érzelmeink világára is pozitív hatással lehet.