Párterápia Árak – Mennyi Az Annyi És Mit Kapunk Cserébe?
Párterápia árak - mégis mennyi az annyi? - tették már fel a kérdést rengetegen. Való igaz, hogy nagy szórást mutatnak a terápiás ülések árai - fontos azonban tisztában lenni azzal a ténnyel is, hogy nincs két egyforma helyzet. Az ár alapvetően a szakember díjazásától, a probléma nehézségétől függ, valamint attól, hogy szingli konzultációra lenne-e szükség, vagy páros ülésekre. Íme, lássuk, hogy pontosan mitől függnek a terápiák díjai!
Az első konzultáció díja nálam teljesen ingyenes. Itt nagyjából 15 percben, egy kényelmes, nyugodt Google Meets / Skype / Zoom hívás keretein belül felmérjük az igényeket, és ez alapján elmondom, hogy tudnék-e segíteni, vagy sem. Az első beszélgetés tehát teljesen díjmentes, itt nem kell azzal számolni, hogy ennek bármiféle ára lenne.
Solo Coaching - 20.000 Ft / 60 perc
Az egyéni konzultáció időtartama 60 perc. Ebben az esetben kizárólag Veled fogok foglalkozni, és a te problémáiddal. Több éves tapasztalatom során szinte bármilyen felmerülő problémával találkoztam már. A Solo ülés előnye, hogy itt kizárólag rajtad van a fókusz - a duo coaching előtt ajánlott, valamint akkor, amikor a párod nem hajlandó eljönni a beszélgetésre.
Duo Coaching - 27.000 Ft / 60 perc
A páros konzultáció díja időtartama 60 perc. Az ülések során kettőtökkel fogok egyszerre foglalkozni - és a Ti problémáitokkal. Fontos, hogy közösen megpróbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást és kompromisszumra jutni a problémákat illetően. A Duo Coaching rendkívül hatékony, és a párterápiák elengedhetetlen eleme. Az árak ez esetben valamivel drágábbak - cserébe a rendkívül hatékony munkáért. A duo coaching árak természetesen magasabbak.
Melyikre lenne szükségünk?
Amennyiben párosan érkeztek a problémáitokkal, akkor először külön-külön lenne érdemes párszor eljönnötök, hogy lássam, hogy külön hogyan értékelitek a felmerülő problémákat. Utána közösen, duo coaching keretein belül találjuk meg a végső megoldást a felmerülő helyzetekre.
Várhatóan mennyibe fog kerülni mégis - így kalkulálj a párterápia árak tekintetében
Amennyiben eseti tanácsadásra lenne szükség, és egyedül jönnél, akkor 20.000Ft-al, egy alkalom díjával kell számolnod -a szolgáltatási árak ez esetben a legolcsóbbak. Abban az esetben, ha ketten szeretnétek a probléma végére járni, akkor először külön-külön lesz szükség pár, majd együttesen néhány ülésre. Egy teljes „pármentő” akció ára nagyjából 100.000 - 200.000 Ft szokott mozogni. Érdemes mindig megpróbálni segítséget kérni, hiszen egy válás sokkal többe kerül, mint egy párkapcsolati terápia.
Mit kapunk a pénzünkért cserébe?
Mi mást? Egy boldog kapcsolatot vagy házasságot. A problémák nagy része megoldható, amennyiben a felek úgy döntenek, hogy ténylegesen szeretnének megoldást találni. A terapeuta részéről a legfontosabb mindig a figyelem - és az, hogy megértően viszonyuljon a kleinseihez, annak problémáihoz. Legyen szó bármiről - házassági problémák, egymással töltött idő hiánya vagy szexuális gondok - egy felkészült szakembernek mindenre megvannak a kipróbált módszerei és praktikái.
Hogyan zajlik a közös munka?
A közös munka mindig Google Meetsen / Skypeon / Zoomon zajlik - amelyik nektek kényelmesebb lenne. Véleményem szerint ez a megoldás sokkal időhatékonyabb mind a szakember, mind a kliensek számára, ráadásul a valódi hatékonyságból sem veszítünk a megoldással - sokan könnyebben nyílnak meg az online térben.
Posztolta: Ottó - Szakértője A Párkapcsolatoknak És A Coachingnak.
2023-08-12