Párkapcsolatok – 5 Típusa, Fázisaik És 4 Alapelvük
A párkapcsolatok korát éljük. Nagyon sokan tisztában vannak azzal, hogy az ember akkor lehet igazán boldog, ha harmónikus kapcsolatban él - mit érdemes tudni a párkapcsolatokról, azok működéséről, pszichológiájáról? Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a legfontosabb kérdésekkel és fogalmakkal, hiszen ez nagyban fog tudni segíteni nekünk abban, hogy tisztán lássuk a saját helyzetünket.
A jól működő párkapcsolat sem mentes a problémáktól. Problémák, kihívások, gondok mindig mindenhol vannak - és jobb, ha megbarátkozunk ezzel a ténnyel. Egy jól működő házasságban viszont ténylegesen kellemesen telik együtt az idő, nincsenek félrelépések, azonos értékrend és célok jellemzik a pár mindkét tagját. Fontos megjegyezni - szakmai szemmel - hogy Magyarországon viszonylag kevés a válás, jelenleg évente nagyjából a házasságok 1.8%-a bomlik csupán fel.
Érdekes megállapítás lehet, hogy egy jó terapeuta akár egy rövid megfigyelés után is képes megállapítani, hogy a pár vajon együtt mard-e később, vagy sem. John Gottman - aki talán a világ legismertebb terapuetája - azt nyilatkozta, hogy elég odavinni hozzá egy párt, és fél óra alatt megmondja, hogy azok el fognak-e válni, és ha igen, akkor nagyjából mikor. Ugyanis a két egyén egymással történő kommunikációja, valamint interakcióik erőteljesen árulkodnak arról, hogy mennyire illenek össze, és hogy pontosan milyen szinten áll a kapcsolatuk valójában.
A sikeres kapcsolatok 4 elengedhetetlen jellemzője
Pszichológusok több ezer esettanulmány alapján összeállították azt az 5 jellemzőt, melyek gyakorlatilag a sikeres párkapcsolatok nélkülözhetetlen jellemzőjének tekinthetők. Melyek lennének ezek? Ha valamelyik hiányzik - akkor haladéktalanul érdemes megpróbálni a hiányosságokat eltűntetni.
Közös értékrend. Elengedhetetlen, hogy ugyanazokat az értékeket valljátok. Fontos dolgokban nem lehet olyan, hogy valami az egyikőtöknek belefér, a másiknak már nem. Érdemes már a legelején tisztázni ezeket a dolgokat.
Közös hiedelmek. A statisztikák azt mondják, hogy az olyan kapcsolatok nem sikeresek, amelyeknél a két személy nagyon eltérő hit-és hiedelemrendszerrel rendelkezik. Például, ha te hívő buddhista vagy, jó eséllyel nem fogod jól érezni magad egy református mellett, aki minden vasárnap templomba jár.
Azonos jövőkép. Mit terveztek a jövőre - és mi az, amit mindenképp szeretnétek elérni? Ha az egyiktől külföldön szeretne élni, a másiknál ez szóba sem jöhet, az már egy rossz közös pont.
Egyező célok. Fontos meggondolni, hogy a főbb célok ugyanazok legyenek, melyeket meg szeretnétek valósítani. Legyen szó karrierről, munkahelyről, anyagi célokról - a közös nevező elengedhetetlen.
A párkapcsolatok 5 fajtája
A kapcsolatokat 5 típusra oszthatjuk annak függvényében, hogy milyen a két személy egymáshoz rendelt viszonya.
1. Versengő-irányító. A két fél egyaránt versengően áll a mindennapi kihívásaihoz, problémáihoz, a kapcsolatra pedig rányomja a bélyegét a folyamatos versengés. Kinek a munkája, karrierje a fontosabb, kinek van igaza, amikor egy helyzetben döntést kell hozni? Az esetek többségében ezen kapcsolatok válással végződnek, hiszen a felek beleunnak a folyamatos csatázásba.
2. Aktív-passzív. Az egyik fél domináns a kapcsolatban, a másik pedig passzívan áll a döntéshozatalhoz, viszont kifejezetten erőteljes, erőszakos dominancia azért nem figyelhető meg. Viszonylag ritkán történik veszekedés, mivel az egyik személy folyamatosan vállalja a döntéshozatal szerepét.
3. Agresszív-alkalmazkodó. Az aktív-passzív felállás, azzal a különbséggel, hogy itt kifejezetten erőteljes az elnyomás az egyik ember részéről. Az egyik állandóan irányít, a másik pedig félelmétől vezérelve ezt tétlenül tűri. Sokszor történik érzelmi és fizikai bántalmazás egy ilyen kapcsolatban, többnyire a gyengébb fél kilép a viszonyból egy idő elteltével.
4. Párhuzamos életek. A felek inkább csak úgy élnek egymás mellett, mint a lakótársak. A mindennapi rutinok által sodort életük egyhangú és unalmas - rengeteg kapcsolat nem így indul, de az előfordul, hogy ilyenné válik egy idő után. A lakótársként egymásra tekintő embereknek érdemes újra feleleveníteniük a szerelem lángját.
5. Elfogadó-kiegyensúlyozott. Minden kétséget kizáróan ez a legjobb párkapcsolati formatípus. A két ember kölcsönösen elfogadja egymás erősségeit, gyengeségeit, és ezt ki is tudják egészíteni egymás számára. Jellemzően sikeresen és hatékonyan képesek a problémáikat kezelni.
A párkapcsolatok 5 stádiuma
A párkapcsolatok 5 szakaszra oszthatók fel - elképzelhető, hogy a kapcsolat nem jut el az összes stádiumba, viszont érdemes lehet tisztában lennünk azzal, hogy pontosan mik ezek a szakaszok, hiszen így mi is sokkal inkább képesek lehetünk a saját kapcsolatainkat menedzselni.
1. Szimbiózis. A legelső szakasz, ekkor a szerelem köde árad szét mindenhol. Mindenhol az idilliséget látjuk és érezzük, és hajlamosak vagyunk nagyon idealizáltan látni a dolgokat. Ebben a szakaszban a boldogság és meghittség a jellemző.
2. Differenciálódás. Itt már elkezdenek az egyéni saját igényei is fontossá válni, nem csupán a „mi” fogalma létezik. Az egyéni szükségletek és célok is előtérbe kerülnek, és ezek sokszor eltérnek a párunk nézőpontjától. Valamelyest kritikusabban állunk a másikhoz - a fő cél pedig az szokott lenni, hogy a mindkét fél számára ideális életstílust megtaláljuk.
3. Gyakorlás. Általában a barátok és a család kerülnek előtérbe, a karrierépítés, függetlenedés, önmegvalósítás szakasza. A párkapcsolatok során ez az egyik legnehezebben átvészelhető szakasz - a két fél közötti távolság általában megnő, sokszor kerül képbe egy harmadik fél is. A válás esélye ekkor a legkritikusabb, ilyenkor érdemes a leginkább egy jó párkapcsolati tanácsadó segítségét figyelembe venni.
4. Újraközeledés. Ha a kapcsolat túlélte a „gyakorlás” nevű fázist, akkor az újraközeledés következik, amikor az egymástól eltávolodott pár egyesül. Általában sikerül is egyensúlyt találni a két ember viszonya között - intimitás, bizalom és a közös dolgok egységes szeretete jellemzi.
5. Érett párkapcsolatok szakasza. Erre vágyik mindenki igazán - és ide kellene eljutni. Az elfogadás, stabilitás, kölcsönösség a mindennapok szokásos része, kialakul a közös életvitel, melyben mindkét fél aktívan részt vesz.
Hogyan javíthatók hatékonyan a párkapcsolatok?
Amikor a kapcsolatunk minőségén szeretnénk javítani, érdemes lehet részt venni egy közös párterápián, ahol a felmerülő kérdésekre, problémákra kaphatunk választ. A pár alkalmas folyamat során pontosan rá fognak mutatni arra, hogy miben lehetne még jobb a kapcsolatunk, mit csinálhatnánk még hatékonyabban annak érdekében, hogy az harmónikusan működjön. Íme, néhány olyan tipp, amelyet mindenképp érdemes megfogadni - ha azt szeretnénk, hogy az igazi harmónia létrejöjjön kettőnk között.
Töltsünk minél több időt kettesben. A közösen eltöltött időnél talán nincs is fontosabb - ha rendszeresen együtt étkezünk, elmegyünk bevásárolni, és közösen időt szánunk a mindennapjaink eltöltésére, akkor látni fogjuk a minőségi javulást kettőnk kapcsolatában, viszonyában.
Szánjunk időt a rendszeres kikapcsolódásra. Mindig kapcsoljunk ki időnként - válasszunk valamilyen szabadidős tevékenységet, amelytől igazán feltöltődünk, minden héten legyen legalább 1-2 olyan alkalom, amikor jól érezve magunkat feltöltődünk.
Ügyeljünk a mentális egészségünkre. Fontos, hogy odafigyeljünk a saját mentális állapotunkra. Ha kell, akkor vegyünk részt valamilyen terápiás kezelésen, ha kell, akkor járjunk el rendszeres konzultációra. A rendszeres pihenés és feltöltődés is nagyon sokat segíthet abban, hogy kikapcsolódjunk.
Legyenek kellemesek a szexuális együttléteink. Ha kell, használjunk teljesítményfokozó szereket is - mindig figyeljünk oda a szexuális életünkre. Fontos, hogy időnként alkalmat szánjunk a közös együttlétre, esténként, vagy olyan időpontokban, amikor senki nem zavar minket.
Ne akarjunk mindenkinek megfelelni. Nem is lehet! Csak az élet azon területein próbáljunk meg maximális teljesítményt nyújtani, ahol ez ténylegesen elvárható - ilyen például a kapcsolatunk is. Ha kell, akkor mástól vegyük el az energiát, és próbáljuk meg a társukra fordítani azt.
Miért fontos, hogy megfelelő társat válasszunk?
Sokkal nehezebb lesz a kapcsolatunkat rendben tartani, ha olyan emberrel kötjük össze az életünket, aki teljesen más hitvilággal és értékrenddel rendelkezik, mint mi magunk. Amennyiben erre még lehetőségünk van, és párkeresési gondokkal küzdünk, akkor mindig próbáljunk meg úgy választani, hogy társadalmilag, érzelmileg, és értékrend szerint nagyjából velünk egy szinten levő társat próbáljunk meg keresni.
ÖSSZEFOGLALÁS
A párkapcsolatok működése mindig az aktuális fázistól és a saját hozzállásunktól függ. Nagyban befolyásolja a kapcsolati eredményességünket, hogy mennyire sokat teszünk azért, hogy az tényleg harmónikusan működjön. A káros hiedelmekkel ellenben mindig van reális lehetőség arra, hogy a kapcsolati viszonyunkból kihozzuk a maximumot - ez csupán az emberi attitűdünk függvénye.
Posztolta: Ottó - Szakértője A Párkapcsolatoknak És A Coachingnak.
2023-08-12